Blog 31.
31. nap – 31. §: a polgári jogi szabályok alkalmazása (21. §)
31. § A jognyilatkozatokra egyebekben a Polgári Törvénykönyv XVII-XXII. fejezetének rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy a megállapodás bírósági úton nem módosítható.
Ez a § nem mond se többet, se kevesebbet, minthogy meghatározza a jognyilatkozatokra vo-natkozóan a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazását. A megfelelő alkalmazáson van a hangsúly, mert, ahogy ezt az alábbiakban áttekintem, nem minden, azt itt megjelölt Ptk. fejezetek rendelkezései alkalmasak arra, hogy munkajogi szabályként működjenek.
Mielőtt rátérnénk az Mt.-ben alkalmazható és nem alkalmazható Ptk.-szabályok bemutatására, fel kell hívni a figyelmet a 31. § második fordulatára: „a megállapodás bírósági úton nem módosítható.” Ez azt jelenti, hogy jogalkotó külön ki akarta hangsúlyozni: a munkajogi megállapodásokban nem használhatók a Ptk. 208. § (4) bekezdés és a 41. § rendelkezései (lásd az Mt. 31. §−ához fűzött miniszteri indoklást), melyekben felhatalmazást kap a bíróságot, hogy különös érdekből létrehozza, illetve módosítsa az előszerződést illetve a szerződést:
Ptk. 208. §(4) A bíróság a szerződést kivételesen az előszerződésben megállapított feltételek módosításával is létrehozhatja, ha ezt nemzetgazdasági érdek vagy a felek különös méltánylást érdemlő érdeke indokolja.
Ptk. 241. § A bíróság módosíthatja a szerződést, ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti.
Tekintettel arra, hogy a munkaviszonyban a munkaszerződés és annak módosítása a felek akaratából jön létre, belátható, ezért nem engedhető meg, hogy akár még a bíróság is olyan beavatkozást tegyen, amelyre csak a munkaviszony alanyainak (a munkaszerződést kötő feleknek) van joga.
Érdemes megnézni, hogy mit tartalmaznak azok a Ptk. szabályok, amelyeknek alkalmazását az Mt. 31. §−a előírja.
Ptk. XVII-XXII. fejezetének szabályai (198−242. §)
XVII. fejezet: Általános szabályok
XVIII. fejezet: A szerződés megkötése
XIX. fejezet: A képviselet
XX. fejezet: A szerződés tartalma és tárgya
XXI. fejezet: A semmisség és a megtámadhatóság
XXII. fejezet: A szerződés módosítása. A tartozáselismerés
Részletesebben átnézve a szabályokat és felhasználva a miniszteri indoklást is, megállapítható, hogy a fenti fejezetekben vannak olyan szabályok, amelyeknek alkalmazása a munkajogi jogviszonyban kizárt, mégpedig tartalmi okokból. Nem alkalmazható tehát:
- a Ptk. 203. § -a: az ún. fedezetelvonó szerződésre
- a Ptk. 233. §−a: más személy javára szóló szerződés
Nem alkalmazható továbbá a 201. § (2) bekezdése (a feltűnő értékkülönbségről) és a 202. § (a uzsorás szerződésről), mivel a munka törvénykönyve részletes szabályokat ad a megállapodások érvénytelenségéről, így az említett két §−ban szabályozott, és érvénytelenséghez vezető jogintézmények nem alkalmazhatók.
Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a feltűnő értékkülönbség, mint a felek egymással szemben teljesítendő szolgáltatások arányosságának elvét sértő körülmény megjelenik a munkajogban is, a versenytilalmi megállapodásban és a tanulmányi szerződésre vonatkozó szabályokban, és mindkét esetben a megállapodások (szerződések) részleges érvénytelenségét vonják maguk után.
A munka törvénykönyve részletesen szabályokat ad a képviseletre vonatkozóan, ezért nincs szükség arra, hogy a Ptk. erre vonatkozó szabályait kelljen alkalmazni.
Miután kizártuk azokat a polgári jogi jogintézményeket, amelyek nem alkalmazhatók a munkajogi jogviszonyban, azt tapasztaljuk, hogy a megfelelően alkalmazható szabályok köre egyrészt széles, másrészt nehezen meghatározható, hiszen adott ügyben kell eldönteni, hogy mit jelent a „megfelelő” alkalmazás.
Az viszont teljesen nyilvánvaló, hogy minden különösebb aggály nélkül alkalmazni lehet az alábbi Ptk.-szabályokat:
- a jognyilatkozatok értelmezése (Ptk. 207. § (1) bekezdés
Különösen fontos szabályt tartalmaz ez a szabály, mivel a munkajogban is alkalmazhatóan ad iránymutatást arra, hogyan kell értelmezni a szerződési nyilatkozatot vita esetén. A Ptk. az értelmezésben első helyre a nyilatkozó fél feltehető akaratát helyezi, majd ezt követően az eset körülményeit rendeli megvizsgálni, és mindezt a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint kell érteni.
Tekintettel arra, hogy az új munka törvénykönyve – a jogalkotó szándéka szerint – szabályai szoros kapcsolatot mutatnak a polgári jogi viszonyokkal, tulajdonképpen a magánmunkaviszonyok a magánjog részévé váltak. Ezért egészen biztosra vehető, hogy a munkajogi jogvitákban is egyre többször fordulnak a felek a Ptk.-hoz, különösen, ami a jognyilatkozatok értelmezésére vonatkozó szabályokat illeti.
- az előszerződésre vonatkozó szabályok többsége (Ptk. 208. § (1)-(3) és (5)-(6) bekezdések)
Az előszerződést kötő felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy majd egy későbbi időpontban (amit most még nem tudnak pontosan), tényleges és végső formába öntött szerződést fognak kötni egymással. (Megjegyzendő, ha pontosan meghatározzák, hogy mikor fogják a végeleges szerződést megkötni, akkor nem előszerződést, hanem szerződést kötnek, amely egy meghatározott időpontban kezdődik).
A munkajogi gyakorlatban többször előfordult, hogy a felek megkötötték volna a munkaszerződést, de nem tudták, hogy annak létrejöttét mikorra dátumozzák, mivel a munkavállaló még nem tudta megmondani, hogy jelenlegi munkáltatójánál mikor szűnik meg munkaviszonya.
Az előszerződésben tehát időpont megjelölése nem tartalmi elem, de annál inkább az az alapbér és a munkakör.
Az előszerződés alapján a felek kötelezettséget vállalnak a szerződés végeleges megkötésére, ennek elmaradása esetén – kivételes szabályként, a Ptk. 208. (3) bekezdésére hivatkozással a – a bíróság létrehozhatja az előszerződésben foglaltak változatlanul hagyása mellett a végleges szerződést. (Ami viszont tilos a bíróság számára is – a Ptk. 208. § (4) bekezdése alapján, hogy az előszerződés módosításával hozza létre a felek között a végleges szerződést)
- az ajánlati kötöttségre vonatkozó szabályok (Ptk. 211. §)
Meggyőződésem, hogy ez a szabály pontosan lefedi – ha jól alkalmazzák – a ma megszokott munkaviszony létesítése előtti gyakorlatot. A munkáltató és a munkavállaló előzetesen szóban közlik feltételeiket munkaviszony létesítésére, legtöbbször szóban megállapodnak arról, hogy milyen időponton belül kérnek végleges választ egymástól.
Azonban mindig van kezdeményező fél, aki az ajánlatot megteszi, ő az, akit ajánlata köt, hacsak ezt a kötöttséget egyértelmű és kifejezetten erre irányuló nyilatkozatával ki nem zárta. Megismerve a felvételi elbeszélgetések folyamatát, azt tapasztaltam, hogy az esetek nagy többségében a munkáltató (illetve a nevében eljáró munkatárs) a beszélgetés elején megteszi ezt a nyilatkozatot.
Ugyancsak gyakori, hogy a munkáltató tesz ajánlatot a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére, és azonnal választ vár a munkavállalótól, illetve azt is kijelenti, hogy ajánlata csak az elhangzás idejében érvényes. A Ptk. 211. §−a szerint, aki ajánlatot tesz, meghatározhatja kötöttségének idejét, ha nem határozza meg, a jelenlévők között tett ajánlat annak az időnek az elteltével szűnik meg, amely idő alatt az ajánlattevő a választ megérkezését várhatta. Logikus, hogy ha a munkáltató nem jelöli meg, hogy milyen időn belül várja a munkavállalótól a választ, a jelenlévők között elhangzott ajánlatra azonnal válaszolni kell (így jogszerű, hogy a munkavállalónak nincs ideje házastársát vagy jogi képviselőjét megkérdezni).
- a tartozáselismerés (Ptk. 242. §)
Ezt a szabályt gyakran alkalmazzák a munkajogban is, elsősorban a kártérítés területén. Sokszor előfordul, hogy a munkavállaló elismeri, hogy az őt terhelő kártérítési felelősség alapján tartozik megfizetni a munkáltató által érvényesített kárt, de a munkavállalót terheli annak bizonyítása, hogy ez a tartozás nem áll fenn, vagy hogy bírósági úton érvényesíthető, vagy hogy az a szerződés, amelynek alapján a tartozást követelik tőle – érvénytelen.
Ilyen esetben a munkavállalónak kell bizonyítania, hogy kártérítési felelősség, illetve az ebből fakadó tartozás nem terheli.
Összefoglalás:
A polgári jogi szabályok alkalmazására vonatkozó 31. § − véleményem szerint – sokkal nagyobb jelentőségű, mint ahogy az első pillantásra látszik, valódi jelentőségét a mindennapi gyakorlat és természetesen a bírói gyakorlat fogja alátámasztani.
A 31. §−ban azok a polgári jogi szabályok vannak felsorolva, amelyek megfelelően alkalmazandók a munkajogi jogviszonyok között is.
Emellett vannak olyan szabályok is az Mt.-ben, amelyek kifejezetten a polgári jogi szabályokból kerültek át (ezekről már részben volt szó, pl. az elállás, részben későbbi szabályokban találhatók).
Mindezek a körülmények arra utalnak, hogy a munkajogot a jogrendben a magánjog, a magánmunkajog részeként kell értelmeznünk, amelyre a munkáltató és a munkavállaló pozíciója közti különbség kiegyenlítése érdekében külön jogterület, a munkajog vonatkozik, természetesen azzal, hogy az Mt. mögöttes jogterületét a mindenkori Ptk. adja.
Néhány jogeset:
BH2012. 18
Az a munkakör minősül magasabb beosztásnak, amely magasabb beosztási kategóriába tartozik, illetve vezetői beosztások esetén magasabb a szervezeti struktúrában elfoglalt helye vagy magasabb az adott beosztásban elérhető rendfokozat, illetve mindezek azonossága esetén magasabb az illetménykiegészítés vagy a vezetői illetménypótlék mértéke. Nem vezetői beosztások esetén nemcsak az a munkakör minősül magasabb beosztásnak, amely magasabb beosztási kategóriába tartozik, hanem az a beosztás is, amelyben magasabb az elérhető rendfokozat (15/1997. (V. 8.) PM rendelet 7. §, 1996. évi XLIII. törvény 4. § (2), (4) bekezdés, 101. § (1) bekezdés).
EBH2010. 2161
Nem minősül vezető munkakört betöltőnek az a munkavállaló, akit erről a munkáltató a törvényben előírt módon nem értesít. Ezért a túlmunkavégzés ellenértékére és műszakpótlékra igényt tarthat (1992. évi XXII. törvény 188/A. §, 147. §, 117. § (1) bekezdés).
BH2007. 308
Ha a versenytilalmi kikötést vállaló munkavállaló részére a megállapodás ellenszolgáltatást nem állapított meg, továbbá az ilyen munkahelyen való elhelyezkedés lehetőségét nem tudta bizonyítani, a munkavállalót ellenszolgáltatás nem illeti meg (1992. évi XXII. törvény 13. § (2) bek.).
EBH2006. 1532
A felek a versenytilalmi megállapodásban az elállás jogát kiköthetik. Az elállásra vonatkozóan a felmondás szabályai nem alkalmazhatók (1992. évi XXII. törvény 3. § (6) bekezdés; 1959. évi IV. törvény 320. § (1) bekezdés, 321. § (1) bekezdés).
1/2001. Munkaügyi jogegységi határozat
a munkáltató a munkavállaló munkaviszonnyal összefüggő tartozásának, valamint az általa okozott kárnak a megtérítésére irányuló igény érvényesítéséről
BH2003. 90
Ha a munkáltató a munkaszerződésben vállalta, hogy - feltétel nélkül - meghatározott mértékű prémiumot fizet a munkavállalónak, és ezért prémiumfeladatot nem tűzött ki, utóbb nem hivatkozhat a prémiumfeladat kitűzésének hiányára. Ha azonban a munkáltató nem vállalja, hogy feltétel nélkül meghatározott mértékű prémiumot fizet, a munkavállaló alaptalanul követeli annak fizetését a perben (Ptk. 4. § (1) bek., 207. § (1) bek.).
BH2003. 169
Ha a munkavállaló a munkáltatóhoz intézett írásbeli nyilatkozatában közli, hogy az osztályvezetői megbízással járó teendőket nem tudja vállalni, kéri más személy osztályvezetővé történő kinevezését és előadóként való továbbfoglalkoztatását, e nyilatkozat nem tekinthető a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint a munkaviszonyát megszüntető jognyilatkozatnak, ugyanis erre nézve nem tartalmaz akaratnyilvánítást (Mt. 89. § (1) és (2) bek., 88. § (1) bek.).
EBH2001. 563
Ha az osztályvezető a munkáltató munkaszerződés-módosításra irányuló ajánlatát nem fogadta el és eladóként történő foglalkoztatását kérte, ezt a nyilatkozatát a munkáltató nem tekinthette munkavállalói rendes felmondásnak, ezért az utóbbira alapított munkaviszony megszüntetés jogellenesen történt (Mt. 82., 89., 100. §).
BH1998. 451.
A kollektív szerződés a munkaviszonyra vonatkozó szabály, meghatározott körben jogokat és kötelezettségeket keletkeztet mind a munkáltatóra, mind a munkavállalókra, ezért nem lehetséges azt a megkötő felek olyan fenntartása alapján értelmezni, amely a szerződésből egyébként világosan nem tűnik ki (1992. évi XXII. törvény 30. §, 31. §).