Blog 28.
28. nap – 28. § − A megtámadhatóság
28. § (1) A megállapodás megtámadható, ha a fél annak megkötésekor lényeges tényben vagy körülményben tévedett, feltéve, hogy tévedését a másik fél okozta vagy azt felismerhette, vagy, ha mindkét fél ugyanabban a téves feltevésben volt. Jogi kérdésben való tévedés címén a megállapodást akkor lehet megtámadni, ha a tévedés lényeges volt és a munkakörében eljáró jogi szakértő a feleknek együttesen adott a jogszabályok tartalmára nézve nyilvánvalóan téves tájékoztatást.
(2) Megtámadható a megállapodás akkor is, ha annak megtételére a felet jogellenes fenyegetéssel vagy kényszerítéssel vették rá.
(3) A megállapodást az támadhatja meg, akit a jognyilatkozat megtételére jogellenes fenyegetéssel, kényszerítéssel vettek rá, vagy az, aki tévedésben, téves feltevésben volt.
(4) A megtámadás határideje harminc nap, amely a tévedés felismerésétől vagy jogellenes fenyegetés, kényszerítés esetén a kényszerhelyzet megszűnésétől kezdődik. A megtámadási határidőre az elévülés szabályai megfelelően irányadók azzal, hogy hat hónap elteltével a megtámadás joga nem gyakorolható.
(5) A megtámadásra irányuló jognyilatkozatot a (4) bekezdésben meghatározott határidőn belül írásban kell a másik féllel közölni.
(6) A sikeresen megtámadott megállapodás érvénytelen.
Hány telefont kaptam az utolsó tíz évben, melyben a telefonáló kétségbeesetten kérdezte, most mi lesz?!! Hát bizony nem másról volt szó, mint arról, hogy nagyon sokszor a munkavállaló aláírt egy jognyilatkozatot, amit – ha van rá ideje átgondolni – nem írt volna alá. És persze, amikor végiggondolta, rájött, hogy az elfogadás nem az ő érdekét szolgálta – sőt!
Nagyon hasonlóak voltak a történetek: a munkavállalót „hívatják” a főnökhöz, akivel eddig csak nagyon ritkán, vagy még soha nem beszélt. Várakozik rá öt, tíz, tizenöt percet, egyre idegesebb lesz, míg végül beléphet a főnök irodájába, aki legtöbbször azonnal a tárgyra tér, és közli, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt kénytelen felmondani a munkavállaló munkaviszonyát, de ha most ő nem fogadja el a közös megegyezést, akkor rendkívüli felmondással fogja elküldeni. Jobb esetben a főnök a felmondási idő és végkielégítéshez közelítő összeget is felajánl, rosszabb esetben a közös megegyezés arról szól, hogy rövid időn belül közös akarattal megszüntetik a munkaviszonyt, a munkavállaló megkapja a munkabérét. Ha mégis halványan mer tiltakozni, rögtön fejéhez vág a főnök néhány kisebb−nagyobb hibát és arra hivatkozik, hogy ezek mindegyike megalapozna egy rendkívüli felmondást. Munkavállaló aláír, mert úgy gondolja, hogy a rendkívüli felmondásnak a későbbiekben rá kedvezőtlen hatása lesz...
Majd amikor jobban utánanéz a szabályoknak, kiderül, hogy már több éve az álláskeresési támogatásnak nincs köze ahhoz, hogy milyen jogcímen szűnt meg a munkaviszony, hogy a főnök által emlegetett hibák egyike sem olyan súlyú, hogy az megalapozná rendkívüli felmondást – és becsapva érzi magát, vissza szeretné vonni aláírását, mert úgy véli, ha nem írja alá a közös megegyezést, nem lett volna ok arra, hogy a munkaviszonyt megszüntessék; de ha mégis, a rendes felmondás mellett megkapta volna a neki törvény szerint járó felmondási idő és felmentési időt, a végkielégítést....
És hányszor mondtam el az utolsó tíz évben, hogy a saját jognyilatkozat megtámadására, a megállapodás megtámadására meghatározott idő (30 nap) lejárt, ezért nem tudok segíteni, vagy azt, hogy nem történt megtévesztés, nem fenyegetéssel vették rá az aláírásra, stb...!! (Az, hogy a főnök a felsorolt hibákat elégségesnek találta a rendkívüli felmondás alapjául, az az ő véleménye, ez nem megtévesztés, erre – mint egy alább közölt jogeset is mutatja – nem lehet megtámadási okként hivatkozni). És persze, hogy sajnos, hogy ez esetben a munkavállaló nem támadhatja meg munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését (ahhoz, hogy ezt kimondjam, még számtalan körülményt meg kellett vizsgálnom, hogy például milyen bizonyítékok állnak a munkavállaló rendelkezésére, ki volt még jelen ezen a megbeszélésen, ki mit mondott, stb...)
Mint már a semmisség szabályainál is megemlítettem, az érvénytelenség másik formája a megtámadhatóság. Szép magyar nyelvünk plasztikusan fejezi ki, hogy ez csak egy lehetőség (nem megtámadás, hanem megtámadhatóság!), mert egy jognyilatkozat csak akkor támadható meg, ha az erre jogosult ténylegesen meg is támadja. Mivel a törvény részletesen felsorolja az okokat, melyek alapján egy jognyilatkozatot meg lehet támadni, logikus, hogy ezekben az esetekben az érintett cselekménye (megtámadás) segít helyrehozni azt az akarathibát, amely miatt a jognyilatkozat érvényteleníthető.
Mindenek előtt le kell szögeznünk, hogy a 28. §−ban a jogalkotó nem tüntette fel külön a megállapodásra és a saját jognyilatkozat megtámadására vonatkozó okokat, mivel az egyoldalú jog-nyilatkozatokra a megállapodásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
Lássuk tehát, milyen esetekben támadható meg a megállapodás. Az esetek legfőbb jellemzője, hogy tévedésről, megtévesztésről és jogellenes fenyegetésről vagy kényszerről lehet szó, és melyek mindig lényegesek. A tévedés, megtévesztés, stb. akkor lényeges, ha azt törvény vagy a felek megállapodása rendelte el. Például: törvény szerint a munkaszerződést csak közös akarattal lehet és írásban lehet módosítani, vagy pl. a felek megállapodnak abban, hogy nem támasztanak egymással szemben további munkajogi igényt, stb. de mindketten ennek ellentétesen intézkednek... (Majd a jogeseteknél kiderül, hogy miről van szó)
- felek tévedése (megtévesztés) okán:
- ha a fél annak megkötésekor lényeges tényben vagy körülményben tévedett, feltéve, hogy tévedését a másik fél okozta vagy azt felismerhette (megtévesztés)
- ha mindkét fél ugyanabban a téves feltevésben volt (közös feltevés)
Alapeset: az egyik fél megtéveszti a másik, aki ezt a megtévesztést szándékosan és rosszhiszeműen követte el. A megtévesztett tévedhet egy tényben vagy körülményben, ezeket ismerte, de a megtévesztés miatt nem a valóságos tény és valóságos körülmény volt általa ismert.
A megtámadhatóság általános feltétele (mindkét csoport esetében), hogy csak arra a (téves) feltevésre lehet hivatkozni, amelyről mindketten tudhattak, hiszen amely felvetésről nem tudtak, arra nem is tudnak hivatkozni. Ezt a szabályt a Ptk. világosabban rögzíti:
Ptk. 210. § (3) Ha a felek a szerződéskötéskor ugyanabban a téves feltevésben voltak, a szerződést bármelyikük megtámadhatja.
- jogi kérdésben való tévedés címén
- ha a tévedés lényeges volt és a munkakörében eljáró jogi szakértő a feleknek együttesen adott a jogszabályok tartalmára nézve nyilvánvalóan téves tájékoztatást (jogban való tévedés)
A „jogban való tévedés” új szabály, ilyen címen egy megállapodás akkor támadható meg, ha a tévedés lényeges volt, a jogi szakértő munkavállaló volt maga is (munkakörében eljáró jogi szakértő), és ez a szakértő együttesen (valószínűsíthetően egyidőben) adott a feleknek a jogszabályok tartalmáról téves tájékoztatást, ami egyébként nyilvánvalóan téves volt.
- jogellenes fenyegetés vagy kényszer történt
„28. § (2) Megtámadható a megállapodás akkor is, ha annak megtételére a felet jogellenes fenyegetéssel vagy kényszerítéssel vették rá”
A harmadik megtámadási ok, ha a jognyilatkozat megtételére a felet jogellenes fenyegetéssel vagy kényszerítéssel vették rá, ilyen okból egy nyilatkozattevő a saját egyoldalú jognyilatkozatát is megtámadhatja, hiszen a fizikai vagy pszichikai kényszer megfosztja őt saját akaratától, tehát az ilyen külső behatásnak kitett személy nyilatkozata érvénytelenné válik.
Arra a kérdésre, hogy ki jogosult a megtámadás jogát gyakorolni, a választ a (3) bekezdés adja meg:
(3) A megállapodást az támadhatja meg, akit a jognyilatkozat megtételére jogellenes fenyegetéssel, kényszerítéssel vettek rá, vagy az, aki tévedésben, téves feltevésben volt.
Tehát az támadhatja meg, aki − ha nincs a jogellenes fenyegetés, vagy nem alkalmaznak vele szemben kényszert, vagy akit nem tévesztettek meg, és ezért nem is tévedett, nem is került tévedésbe – nem is kötötte volna meg a megtámadott megállapodást, illetve nem tette volna meg megtámadott jognyilatkozatát.
A megtámadásra a törvény szigorúan csak 30 napot ad, amely határidő attól kell számítani, amikor az érintett (a megtámadásra jogosult) felismerte illetve, amikor a jogellenes kényszerítés, fenyegetés megszűnt. Ez a felismerés nem biztos, hogy megtörténik 30 nap alatt, és az sem biztos, hogy a kényszerítés és főleg a jogellenes fenyegetés megszűnik ilyen rövid idő alatt, ezért a jogalkotó számol ezzel, és úgy rendelkezik, hogy az érintettnek legfeljebb 6 hónap áll rendelkezésére, hogy a megállapodást, illetve a jognyilatkozatot megtámadja, ezután már nincs rá módja (mivel ebben az esetben a 6 hónap egyben az elévülési időt is jelent)
(4) A megtámadás határideje harminc nap, amely a tévedés felismerésétől vagy jogellenes fenyegetés, kényszerítés esetén a kényszerhelyzet megszűnésétől kezdődik. A megtámadási határidőre az elévülés szabályai megfelelően irányadók azzal, hogy hat hónap elteltével a megtámadás joga nem gyakorolható.
A megtámadásra irányuló jognyilatkozatot – 30 napon illetve 6 hónapon belül – írásban kell a másik féllel közölni. Ha valaki azonnal bírósághoz fordul, és előtte nem közli a másik féllel, hogy megtámadja a megállapodást ( vagy a jognyilatkozatot), akkor eljárása nem felel meg a törvény előírásának, és ezzel már el is vesztette a lehetőségét annak, hogy a bíróság érvénytelennek nyilváníts megtámadott megállapodást (jognyilatkozatot). Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy írásban kell a közlést megtenni!
(5) A megtámadásra irányuló jognyilatkozatot a (4) bekezdésben meghatározott határidőn belül írásban kell a másik féllel közölni.
Ha a másik fél nem fogadja el a megtámadást, akkor az ügy − munkajogi vita kertében – a bíróság előtt folytatódik. De ha a megtámadás sikeres – akár a másik fél elfogadja a megtámadást, akár a bíróság mondja ki a végső szót:
6) A sikeresen megtámadott megállapodás érvénytelen.
Tehát: ez a megállapodás, illetve a jognyilatkozat – mintha meg sem történt volna.
Térjünk vissza egy kicsit az általam leírt esetekre (hiszen, sajnos, sokszor megtörtént eseményekről van szó, melyek csak kisebb körülményekben térnek el egymástól). Tegyük fel, hogy a munkavállaló arra kéri főnökét, hogy telefonálhasson házastársának, barátjának, stb., de a főnök ezt nem engedi meg, és nem ad gondolkodási időt sem (most aláírja, vagy itt van az azonnali hatályú felmondás...) A kérdés: ez jogellenes fenyegetés, kényszerítés, vagy mi? Meggyőződésem, hogy pszichikai kényszer. Ugyanakkor, ha csak ketten voltak a szobában, a bizonyítás rendkívül nehéz. (Voltam már olyan helyzetben, hogy munkáltató és munkavállaló teljesen eltérően nyilatkoztak – egymás mellett állva...).
Csak egy módon kerülhet ki a munkavállaló ebből a csapdából: nem írja alá a közös megegyezést. Ha a munkáltató ténylegesen meg akarja szüntetni a munkaviszonyt, a törvény szerint kell eljárnia, meg kell indokolni a felmondást, fel kell menteni a munkavállalót a felmondási idő felének idejére, meg kell fizetnie a végkielégítést, ha erre jogosult a munkavállaló stb. És ekkor rögtön az is kiderül, hogy van−e megfelelő indoka a felmondásnak (vagy az azonnali hatályú felmondásnak).
Néhány jogeset arról, hogy milyen körülmények, indokok teszik világossá a megtámadhatóságot (Hál’ Istennek, volt miből merítenem!):
EBD2012. M.10
Jogellenes fenyegetés megvalósulása vizsgálatánál - a munkavállalótól a jelentős tényekről elvárható ismeretek mellett - értékelni kell a feleknek a megállapodás megkötésekor, illetve azt követően - különösen a hosszabb időn keresztül - tanúsított magatartását [1992. évi XXII. törvény 7. § (1), (6) bekezdés].
EBH2011. 2335
I. A megtámadás határideje 30 nap, amely a tévedés vagy megtévesztés felismerésétől kezdődik. A megtámadási határidőre az elévülés szabályai irányadóak azzal, hogy hat hónap elteltével a megtámadás joga nem gyakorolható. Az utóbbi hat hónapos határidő a megállapodás megkötésétől számítandó jogvesztő határidő (1992. évi XXII. törvény 7. §, 11. §).
II. Megtámadási határidőre vonatkozó szabályra az elévülés szabályai az irányadók, amelyet a bíróságoknak hivatalból kell figyelembe venni [1992. évi XXII. törvény 11. § (2) bekezdés].
EBH2010. 2247
I. A megállapodást az 1992. évi XXII. törvény 7. § (4) bekezdése értelmében megtámadottnak kell tekinteni, amennyiben meghatározott határidőn belül írásban a másik féllel közlésre került. Az 1992. évi XXII. törvény 7. § (3) bekezdésében előírt hat hónapos határidő mint anyagi jogi jogvesztő határidő nem a megtámadással összefüggő igény bíróság előtti érvényesítésére (keresetindítási határidőre) vonatkozik, hanem a megtámadás másik féllel történő közlésének végső határideje. A megtámadást követően az 1992. évi XXII. törvény 7. § (4) bekezdése szerint az eljárásra a munkaügyi jogvita intézésének szabályai irányadók. A megtámadási határidő elmulasztása esetén el kell utasítani a keresetet, míg a keresetindítási határidő elmulasztása nem a kereset elutasítását, hanem a per megszüntetését eredményezi [1992. évi XXII. törvény 7. § (1) bekezdés (3) bekezdés].
II. A jogorvoslat módjára és határidejére vonatkozó munkáltatói kioktatási kötelezettség nem vonatkozik a közös megegyezésre [1992. évi XXII. törvény 6. § (3) bekezdés].
EBH2007. 1630
Kényszer alkalmazását nem lehet megállapítani, ha a fél nem vitatja a közös megegyezésre irányuló tárgyalás nyugodt légkörét, továbbá azt, hogy kérése esetén részére a munkáltató gondolkodási időt biztosított volna (1992. évi XXII. törvény 7. §).
EBH2006. 1534
A munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről szóló megállapodást a munkajogi, nem a polgári jogi szabályok szerint kell elbírálni (1992. évi XXII. törvény 7. §).
BH2005. 160
A megállapodás megtámadható, ha a fél a másik félnek a próbaidő fennállására vonatkozó tévedését felismerhette [1992. évi XXII. törvény 7. § (1) bekezdés].
BH2002. 74
A munkaviszony közös megegyezéssel történt megszűnése esetén a rendkívüli felmondás kilátásba helyezése miatt tett jognyilatkozat nem támadható meg sikeresen a munkavállaló részéről. Ebből következően nincs jelentősége, és konkrét intézkedés hiányában nem is vizsgálható, hogy a rendkívüli felmondás - a jogszabály összes feltételét figyelembe véve - jogszerű lett volna-e [Mt. 7. § (1) és (2) bek.].
BH2001. 340
Ha a munkáltató a munkaviszony megszüntetésének módja tekintetében az azonnali döntésre való felszólítással olyan helyzetet teremt, amely alkalmas arra, hogy az a munkaviszony megszüntetésének jogi feltételeiben járatlan munkavállalóra kényszerítőleg hasson, őt megfélemlítse vagy megtévessze, az e magatartása folytán létrejött megállapodás érvénytelen [Mt. 7. § (1) bek.].
BH2001. 139
A megállapodás megtámadhatásának feltétele - A törvény által biztosított megtámadás határideje a megállapodás létrejöttének és nem a munkavállaló ellen benyújtott fizetési meghagyás átvételének időpontjához kapcsolódik [Mt. 7. § (1) és (3) bek.].
BH2001. 85
A rendes felmondással kapcsolatos anyagi igényeknek az elévülési időn belül történő érvényesíthetőségét nem zárja ki, ha a munkavállaló egyébként nem kívánta a felmondást jogorvoslati úton megtámadni [Mt. 7. § (1) bek., 11. § (1) bek., 97. § (2) bek., 164. § (1) bek., 201. §]
BH1998. 450.
Ha a munkavállaló a munkáltatóval kötött - jogszabály tiltó rendelkezésébe egyébként nem ütköző - megállapodását pszichikai kényszerrel létrehozott megállapodásnak tekinti, azt a kényszer megszűnését követő harminc napon belül támadhatja meg a bíróságnál [1992. évi XXII. törvény 7. § (3) bek., 8. §].
BH1998. 50.
Ha a munkáltató a munkavállaló által elkövetett kötelezettségszegés vagy valamely magatartás miatt - a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésének hiánya esetén - jogszerű eljárás megindítását helyezi kilátásba, e körülmény nem jelent jogellenes fenyegetést [1992. évi XXII. törvény 7. § (1) bek.].
Tanulság? Remélem, az olvasó már tudja!
Holnap folytatom. Jó éjt!
Mariann