Blog 14.
A 14. § − egy rövid mondat, és mennyi minden van mögötte!
14. § Az e törvényben szabályozott megállapodás a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozatával jön létre.
Az Mt. II. fejezete „A jognyilatkozatok”−ról szól, mely fejezet nemcsak az Mt. szabályait foglalja magába, hanem a valóban lényeges és fontos Polgári Törvénykönyv kiforrottnak mondható rendelkezéseit is (hiszen a Mt. mögöttes joga a Ptk.!)
Az Mt. II−IV. fejezeteiben rögzített jognyilatkozatok formái: a megállapodás és egyoldalú jognyilatkozat, az egyoldalú jognyilatkozat egy sajátos fajtája (kötelezettségvállalás), ezek munkaviszonyra jellemző megjelenési formái (munkáltatói szabályzat, tájékoztatás), az ezekre vonatkozó szabályok jóval terjedelmesebbek, mint ahogy azt az előző Mt. meghatározta. Ennek az az indoka, hogy a joggyakorlat, a bírósági döntések is azt mutatták, nem mindig lehet a Ptk. alapján döntést hozni egy-egy munkajogi jognyilatkozatról olyan kérdésekben, amire az Mt. nem tért ki (példának okáéért itt van az ún. ajánlati kötöttség, vagy az elállási jog, ezek a polgári jogban bevett és elfogadott jogintézmények, a munkajogban azonban sajátos tartalommal bírnak). Sajátos és a munkajogban újdonságnak mondható az a szabály, hogy a jognyilatkozatokra vonatkozó szabályok alkalmazását írja el olyan nyilatkozatokra is, amelyek nem alkalmasak joghatás kiváltására, vagy nem ilyen hatás kiváltásár jöttek létre (pl. a munkáltató valamely munkavégzési módra, mozzanatra vonatkozó utasítása)
Az Mt.-ben a II-IV. fejezetek tartalmazzák a munkaviszonnyal kapcsolatos jognyilatkozatok alapvető szabályait, de a jogalkotó a Polgári Törvénykönyv meghatározott fejezeteiben (XVII−XXII.) rögzített rendelkezések megfelelő alkalmazását írja elő (egy kivétellel: a munkaviszonyban felek között létrejött megállapodás bírósági úton nem módosítható – de erről majd később szólok − a 31. §-nál)
A 14. § nagyon kategorikus és egyértelmű: a munkaviszonyban a megállapodás a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozatával jön létre, tehát nem lehet megállapodásról beszélni, ha az egyik fél megtagadja az egybehangzó nyilatkozatot (pl. nem írja alá a megállapodást); vagy a nyilatkozat nem nevezhető egybehangzónak (pl. a felek egy, a megállapodásban rögzített fogalmat egymástól teljesen eltérő tartalommal értelmeznek).
Ha tehát a felek között létrejött a megállapodás, ezt maga az Mt. is több esetben „szerződés”-nek nevezi: munkaszerződés, kollektív szerződés, melyek jelentőségét aláhúzza az a tény is, hogy mindkettőt külön fejezetben rögzítette a jogalkotó. Más szerződések a munkaviszonyhoz kapcsolódnak, de sajátos tartalmuk és létrejöttük miatt külön nevesíti őket az Mt. (versenytilalmi megállapodás, tanulmányi megállapodás, stb.).
A megállapodás létrejöttére, tartalmára vonatkozóan nem tartalmaz külön szabályokat az Mt., ezt rábízza a felekre, ők tudják, hogy milyen módon állapodnak meg.
A megállapodás tartalmát illetően azonban az Mt. eltérést megengedő, korlátozó vagy megtiltó általános szabályokat állít fel a munkaszerződéssel és a kollektív szerződéssel kapcsolatban.
Mt. 43. § (1) A munkaszerződés - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a Második Részben foglaltaktól, valamint munkaviszonyra vonatkozó szabálytól a munkavállaló javára eltérhet.
Mt. 277. § (2) Kollektív szerződés - eltérő rendelkezés hiányában - a Második és a Harmadik Részben foglaltaktól eltérhet.
(3) Kollektív szerződés
a) a XIX. fejezet és a XX. fejezet rendelkezéseitől nem térhet el, továbbá
b) a 271-272. §-ban foglaltakat nem korlátozhatja.
Abból kiindulva, hogy a polgári jogi szerződések ráutaló magatartással is létrejöhetnek, számtalan vitás kérdés merülhet fel.
A” félnek olyan magatartása, amelyből szóbeli, illetve írásbeli nyilatkozat nélkül is nyilvánvalóan megállapítható a fél kifejezett akaratnyilvánítása – ráutaló magatartásnak minősül.” (Dr. Cséffán József – A munka törvénykönyve és magyarázata 2012.)
Véleményem szerint munkaviszony ilyen egyszerűen, ráutaló magatartással nagyon nehezen jön létre. Kétségtelen, hogy lehetnek olyan körülmények, amelyeket megvizsgálva kiderül, hogy a felek között fennálló kapcsolatok, egyikük vagy mindkettejük ráutaló magatartása alapján tényleges szerződéses kapcsolat (megállapodás) van közöttük, de akkor is itt van az a probléma, hogy mindketten kívántak−e munkaszerződést kötni. Ellentmondást látok tehát abban, hogy a jogalkotó egyoldalról nem enged abból a szabályból, hogy „A munkaviszony munkaszerződéssel jön létre”, másrészt a munkaszerződés írásba foglalásával, a felek egybehangzó jognyilatkozatával azonosan kezeli a a ráutaló magatartást. Meggyőződésem, hogy annak bizonyítására, miszerint egy puszta ráutaló magatartás joghatása lenne a munkaviszony létrejötte – nagyon sok energia fordítandó, és még akkor sem biztos, hogy az így bizonyított munkaviszony megfelelne-e a felek egybehangzó akaratának.
Két olyan szabály van, amelyek utalhatnak arra, hogy a ráutaló magatartás alapján megállapodások jöhetnek létre e felek között – az Mt 15. és. 31. §−ai:
Mt. 15. § Egyoldalú jognyilatkozatból csak munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott esetben származhatnak jogok vagy kötelezettségek.
Mt. 31. A jognyilatkozatokra egyebekben a Polgári Törvénykönyv XVII−XXII. fejezetének rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy a megállapodás bírósági úton nem módosítható.” A megfelelő alkalmazásnak azonban nem biztos, hogy ez lenne a következménye....
Ezt még mindig kevesellhetnénk, de néhány, a „Jogesetek” között felsorolt Legfelsőbb Bíróság-i döntés (pl. EBH2002. 787 Munkaviszony megszüntetése ráutaló magatartással) és egy, az Mt.-ből most kiiktatott szabály (a határozott idejű munkaviszony határozatlanná alakul át, ha a munkavállaló közvetlen vezetője tudtával legalább egy napot is dolgozik tovább....) indokolhatják egyedül, hogy a ráutaló magatartásnak van létjogosultsága a Mt.-ben is. Ugyanakkor a bizonyítás nehézségei, az egészen biztosan a bíróságnál „landoló” ügyek, valamint az a tény, hogy csak igen kevés esetre (ügyre) lehet hivatkozni, mutatják, hogy a ráutaló magatartás alapján létrejövő megállapodásoknak egyelőre csak az elméleti alapjai lerakottak, gyakorlati alkalmazásuk tapasztalatai még hiányoznak, főleg, ha az Mt. nem tesz szövegszerűen utalást, mindössze a miniszteri előterjesztés említi meg – kevés konkrétummal.
A miniszteri indoklás veti fel, hogy „megfelelő tényállási elemek alapján” – továbbra is megállapítható lesz, hogy a felek ráutaló magatartással a határozott idejű munkaviszonyt határozatlan idejűvé alakították át. (Nem tudom eltitkolni azt sem, hogy hallottam olyan indoklást is, mely szerint a határozott idejű munkaviszony a felek együttműködési kötelezettsége okán, a kölcsönös belátásra alapított egyeztetés után a felek akaratából fog átalakulni határozatlan munkaviszonnyá... Hmmm...)
De hogy konkrét legyek végre: az EBH2002. 787 jogeset arról szól, hogy „A munkavállaló munkaviszonyt megszüntető akaratnyilatkozatának minősül, ha a munkáltató értesítése nélkül a munkahelyéről elfogadható indok nélkül huzamosabb ideg távol marad [Mt. 103. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.] – ezt értékeli a szakirodalom úgy, mint „Munkaviszony megszüntetése ráutaló magatartással”.
BH2008. 182
A szerződés hatálybalépését eredményező nyilatkozat ráutaló magatartással is kifejezhető. További jogcselekmény nélkül megszerzi a vevő az ingó dolog tulajdonjogát az átruházásra irányuló szerződéssel és a dolog átadásával (1959. évi IV. törvény – Ptk. − 117. §, 216. § és 228. §).
BH2003. 15
Az általános szerződési feltételek azon kikötései, amelyeket a szerződés tartalmaz, külön figyelemfelhívó tájékoztatás nélkül a szerződés tartalmává válnak. A külön figyelemfelhívás szükségessége olyan esetben merül fel, amikor a szerződésben csupán utalás történik az általános szerződési feltételekre (1959. évi IV. törvény – Ptk.- 205. §, 209. § (3) bekezdés, 342. § (2) bekezdés).
BH2002. 138
A szerződést a felek ráutaló magatartással módosíthatják. A szerződésben kikötöttől eltérő összegű rendszeres juttatás folyósítása azonban önmagában nem bizonyítja, hogy a fél ráutaló magatartással módosítani kívánta a szerződést (1959. évi IV. törvény – Ptk.- 205. § (1) bekezdés, 216. § (1) bekezdés, 240. § (1) bekezdés).
BH1995. 401.
Szerződés módosítására irányuló ráutaló magatartás esetén a szerződési akarat vizsgálata (Ptk. 207. § (1) bek., 216. §, 240. § (1) bek.).
BH2011. 206
A közös megegyezés ellenére a munkaviszony nem tekinthető megszűntnek, ha a felek ezt követő ráutaló magatartása a jogviszony fennállását bizonyítja (1992. évi XXII. törvény 87. §).
BH1997. 152.
A korábban hatályos Munka törvénykönyve a(1967. évi II. törvény)szerint a munkaszerződés szóban vagy írásban vagy ráutaló magatartással is megköthető volt. Önmagában a munkaszerződés mint okirat hiányából nem következik, hogy a felek között nem jöhetett létre munkaviszony (1967. évi II. tv. 22. § (1) bekezdés)
Összefoglalva:
A jognyilatkozatok egyik legvitatottabb kérdése a megállapodások létrejötte, módosítása, megszüntetése ráutaló magatartással – a munkaviszonyban. Hogy ennek milyen szabályai vannak a munkaviszonyban, illetve hogyan kell kezelni a csak egyik oldalról érkező ráutaló magatartást akkor, amikor a törvény szövege szerint egybehangzó megállapodás létrejötte szükséges – erre vonatkozóan eligazítást csak a Ptk. – mint mögöttes jog – illetve mindig az adott helyzet elemzése adhat.
Mindenesetre jómagam nem látom életszerűnek, hogy munkaszerződés jönne létre a felek között, ha a munkavállaló pl. önszántából, a másik fél hozzájárulása nélkül elkezd munkát végezni (ráutaló magatartás), illetve ha ezt teszi is, a másik fél ellenére nem fog munkaviszony létesülni a felek között. Figyelni kell tehát a jogeseteket, és megvárni, amíg a bírói gyakorlat kialakítja a ráutaló magatartás kezelését a munkaviszonyokban (is).
A jognyilatkozatok egyéb szabályai, az alkalmazás problémái később többször is előkerülnek érdemes megismerni az jogintézmény minden aspektusát.
Viszlát – holnap!
Mariann